2006-ban ismerkedtem meg Anitával az egyetemen, hamar összebarátkoztunk és nagyon sokat lógtunk együtt egy kisebb csapattal. Ekkortájt kezdtem el érdeklődni a fotózás iránt is, és ez a kis csapat biztatott először, hogy ha már minden bokorban megállok és mindenben meglátok valami érdekeset, legalább ne telefonnal fényképezzek, hanem vegyek végre egy rendes fényképezőgépet. 🙂  Anita végül az én egyik képem kapcsán megismerkedett Benivel, és úgy döntöttek, hogy ha az őket összehozó képet én készítettem, az őket összekötő Nagy Nap képeit is rám szeretnék bízni.

Életemben nem volt annyi pillangó a hasamban, mint mikor elolvastam Anita levelét, melyben felkértek engem az esküvő fotózására. Nagyon örültem, és azonnal igent mondtam a feladatra. A jegyesfotózást Nekik is ajándékba adtam, és most pénteken sort is kerítettünk rá. Visegrádon jártunk, ahová nagyon gyakran mennek kirándulni, és itt tette fel Beni a Kérdést is 🙂

Szerencsés időjárásunk volt, bár egy picit fújt a szél és a napocska sem mindig mosolygott ránk. Remek kirándulás volt, és az extra csavar a jegyesfotózás kapcsán, hogy Anita sminkjét is én készítettem 🙂

IMG_4060 IMG_4069

Tavasszal csodás virágok közt igazán finom, romantikus képeket lehet készíteni – nagyon szeretem ezeket a képeket.

IMG_4118 IMG_4137

Aranyosak, bájosak voltak, jókat nevettünk, és a fotózás jó hangulata a képeken is látszik.

IMG_4237 IMG_4340

És még a törzshelyükre is elmentünk, kávéztunk egyet és kipihentük a nap fáradalmait 🙂

IMG_4366 IMG_4383

Nagyon jó volt együtt dolgozni, a jó hangulat kulcsfontosságú, és a jegyesfotózás alkalmával tapasztaltak alapján biztos vagyok benne, hogy az esküvő napján is szépséges képeket fogunk készíteni. Én már alig várom 🙂